2014. július 13., vasárnap

Brassói aprópecsenye

Ez az a főétel, amit szinte bárhol-bármikor megtudnék enni. :) Persze ezt is sokan sokféleképpen készítik, én kifejezetten a szaftos változatát szeretem! Úgy is készítem. :) (Jó sok fokhagymával!!!) Mmmmm.... 


Hozzávalók 2 személyre:

0,5 kg sertéscomb vagy lapocka (bár szűzérméből az igazi!)
20 dkg csemege szalonna
1 vöröshagyma
5-6 nagy gerezd fokhagyma
Őrölt fekete bors
1 kávéskanál majoranna
1 kávéskanál pirospaprika


Elkészítés:

A húst 1 cm-es csíkokra, esetleg kisebb kockákra vágjuk. A szalonnát apróra vágjuk, majd kisütjük a zsírját. A vöröshagymát szintén felaprítjuk és hozzáadjuk a szalonnához, majd üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra összevágott fokhagymát, 1-2 perc múlva beletehetjük a húst, és addig sütjük, míg teljesen kifehéredik. Ekkor megszórjuk majorannával, sózzuk, erőteljesen borsozzuk. Kevés forró vizet öntünk rá és fedő alatt (közepes lángon) főzzük, amíg a hús megpuhul. Időközben pótoljuk a levét kevés forró vízzel. A végén ízlés szerint megszórhatjuk pirospaprikával. 
Köretként sült burgonyát kínálhatunk.


Jó étvágyat kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése